Kinek a hibája?

Ahol lakom, van egy mostoha városrész; nagy az átmenő forgalom, de keskeny, kanyargós az út, nincs járda, életveszélyes.
Pedig 30-as a sebességkorlátozás, “természetesen” a többség nem tartja be.

Ezért aztán szigorítást fognak bevezetni – a szabálytalankodók miatt a szabályosan közlekedők is pórul járnak. Megy az egymásra mutogatás, a hőbörgés.

Könnyű ilyenkor általánosítani: “mert a magyar az ilyen meg olyan”. A probléma véleményem szerint ott van, hogy…

hiába vannak szabályok, rendeletek, törvények, azokat be is kell tarta(t)ni. Vagy külső erővel (traffipax, rendőri jelenlét-büntetés), vagy ideális esetben belülről fakad, hogy törvénytisztelő polgár-e valaki.

Itt jön képbe azonban az ember -aki nem tipikusan csak magyar lehet-, aki a Biblia szerint evett a jó és rossz tudásának fájáról, magyarán szeretné ő maga eldönteni, mi a jó és mi a rossz, milyen szabályok szerint megy az úton vagy éli az életét.
Tapasztalatom szerint az ember születésénél fogva önző, így a szabályokat aszerint alakítja, őneki, esetleg a szűk családjának jó-e vagy sem.
Persze néha muszáj figyelni, nehogy a törvény őrei nyakon csípjék, ezt leleményességnek szoktuk mondani és valami társadalmi összefogás is van ebben, mint amikor az autósok egymásnak villognak, ha rendőr van az úton és vigyázni kell.

Gyakran érzem magam lúzernek, amikor követem a szabályokat, például a 30-as táblánál 30-nál nem megyek többel, miközben tolnak le, dudálnak és villognak. Persze azzal nyugtatom magam, hogy nincs fölös pár tízezrem egy büntetésre, meg hogy néha valóban érthetetlen egy-egy sebességkorlátozás, ugyanakkor frusztrál, hogy mégis így kerülhetek balesetveszélyes helyzetbe, más idegessége miatt.

Vissza kell térnem az önzéshez, meg ahhoz, hogy én jobban tudom.

Vajon belegondolunk-e abba, hogy bár én jó vezetőnek tartom magam, a szembejövő már nem biztos, hogy épp olyan rutinos?
Vagy van valamilyen komoly ok a háttérben, amiért valahol annyival lehet csak menni?

Nem lehet senki olyan magabiztos, hogy azt hiszi: látja az egész képet.

Isten is ad szabályokat, még ha nem is mindig értjük vagy értünk vele egyet.

Lehet élni ezek szerint, meg nélkülük is, esetleg válogatva, melyik szimpatikus, melyik nem. Vagy helyzettől függ?

Nem vagyok naiv, tudom, hogy egy írás nem elég ahhoz, hogy valaki magába szálljon és változtasson. Legtöbbször egy tragédia kell, vagy személyes érintettség.
Vagy egy megtérés, amikor Istent megismerve rádöbbenünk: a szabályok értünk vannak, minket óvnak, és meglepő módon ki is teljesítenek.

Tudtad, hogy a komolyzenében szigorú elvek vannak, amik mentén komponálni lehet? Szabályok, amik nélkül az összhatás értelmezhetetlen, csak zaj lenne.

A nagy zeneszerzők e szabályok keretén belül, sőt, épp ezek ellenére voltak képesek zseniálisat alkotni.

Kinek a hibája, ha ugyan betartod a szabályokat, mégis pórul jársz?

Visszatérve a kiinduló helyzethez: a városvezetés egyirányúsítani akar, az ott élők emiatt kerülni kényszerülnek majd. Elhangzott egy mondat: miért kell néhány barom miatt százak életét megkeresíteni?

Ez a világ sajnos ilyen, kellenek a szabályok, a törvények, a szigorítások, mert amíg nem lesz mindenki Isten gyermeke, addig a szeretet helyett az önzés törvénye működik.

Te mit gondolsz erről?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük